Zoopedagógiai konferencia Pécsen

2017. március 2.-a és 4.-e között nagyszabású szakmai rendezvénynek adott otthont a Pécsi Állatkert. Ekkor került megrendezésre az intézményben az Országos Zoopedagógiai Konferencia, mely az első nagyobb szabású szakmai rendezvény volt az állatkert életében a 2016-os újbóli megnyitás óta.

A konferencián 12 hazai és külföldi állatkert 43 szakembere vett részt. Az első nap programjai a Pécsi Állatkertben kerültek megrendezésre, az előadások helyszíneként az Állatkert oktatóterme szolgált. Az érdeklődők ezen a napon megtekinthették a felújított intézményt egy kellemes séta keretein belül, valamint megismerkedhettek az állatkert zoopedagógiai tevékenységével. Bemutatkoztak partnereink, köztük a Tv-Torony, ahol egy hangulatos vacsorát tölthettek el a konferencia résztvevői.

A második nap előadásainak helyszíneként a Hotel Mediterrán konferenciaterme szolgált. Az előadásokon kiderült, hogy milyen szerepe van a halaknak az oktatásban, hogyan szabályozzák az inváziós álltfajok állatkerti tartását, vagy éppen hogyan zajlanak a zoopedagógiai programok a többi hazai állatkertben. Az előadásokat követő városnéző séta során a konferencia résztvevői ellátogattak a Zsolnay Negyed Planetáriumában az „Állatok a csillagos égbolton” című előadásra, mely program állatkertünk javaslatára indult útjáraa az intézményben. A konferencia zárónapján a résztvevők egy élménydús kiránduláson vettek részt a Mecsextrém Parkban.

ZOOPEDAGÓGIAI KONFERENCIA
PÉCS 2017. március 2-4.

2017. március 2. (csütörtök)

11.00-13.00 Érkezés, regisztráció, ebéd (helyszín: Pécsi Állatkert, főépület)

13.00-13.30 Megnyitó – Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója (helyszín: oktatóterem)
Köszöntő – Dr. Őri László, Pécs Megyei Jogú város alpolgármestere
13.30-14.00 Bemutatkozik a Pécsi Állatkert (előadás)
14.00-16.00 Állatkerti séta
16.00-16.20 Kávészünet (20 perc)
16.20-18.00 Előadások (helyszín: oktatóterem) Elnök: Tóth Tibor
16.20 Bemutatkozik a Stiefel
16.40 Bajor-Lampert Rita: Energiaralli – egy új tematikus játszótér a Fővárosi Állatkertben
17:00 Golovanova Bea: Jelelni jó!
17.20 Hegyesi József: Az állatgondozók feladatai a Jászberényi Állat- és Növénykertben
18:00 Szálláshely elfoglalása (Hotel Mediterrán)
19:00 Vacsora a TV Toronyban (indulás a Hoteltől 18.40)
21.00 Buszút vissza a hotelbe

2017. március 3. (péntek)

08.00-09.00 Svédasztalos reggeli
09.00-10.20 Előadások (helyszín: Hotel Mediterrán konferenciaterem) Elnök: Veress Tamás
09.00 Petró Zsuzsa: Kenyeret és cirkuszt??
09.20 Kratochwillné Csehó Lilián: Oktatás az akváriumban, akvárium az oktatásban
09.40 Szilágyi István: Veresegyház Medveotthon predátor program
10.00 Tóth Tibor: Tények, tapasztalatok és tennivalók az invazív fajokról szóló rendelet kapcsán
10.20-10.40 Kávészünet (20 perc)
10.40-12.00 Előadások (helyszín: Hotel Mediterrán konfenciaterem) Elnök: Endrédi Lajos
10.40 Veress Tamás: Félidőben a Let it Grow! – Engedd élni! kampány
11.00 Szabon Márta: Mesék az állatokért – alkotói pályázat az “Engedd élni” kampány keretében
11.20 Pintér Tibor: Élmény mindörökre
11.40 Sándor István: Vissza a természetbe – az állatkerti fajmegőrző munka kihívásai
12.00-12.30 Séta az állatkertbe csoportosan
12.30-14.00 Ökocsalis ebéd (helyszín: oktatóterem)
14.00-16.00 Workshop – avagy hogyan tovább Pécsi Állatkert
16.00-16.20 Kávészünet (20 perc)
16.20-16.40 Buszút a városba, felszállás az állatkerti megállóban
16.40-18:00 Látogatás a Zsolnay Negyedben, közben Planetáriumi előadás (17 óra)
18.00-19.00 Vezetett séta a belvárosig
19.00 Vacsora a belvárosban, majd kötetlen program (éjfélkor busszal vissza a hotelhez)

2017. március 4. (szombat)

08.00-09.00 Svédasztalos reggeli
09.30-14.00 Mecsexrém Park, erdei iskola program Adorján Ritával
(utazás külön busszal vagy egyénileg)
13.00-14.00 Ebéd a Tepsifülesben
14.00-15.00 Szabadidős program a kalandparkban
15.00 Utazás vissza a Hotel Mediterránhoz, majd hazautazás

 

Fotók és szöveg: Nagy Antal, Pécsi Állatkert- és Akvárium-Terrárium

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.